Fekete káposzta levél - Cavola nero Olaszul Cavolno nero, ami fekete káposztát jelent. Magyarul a fodros kel elnevezést találjuk, de nem találó, mert az íze nem a kelkáposztára hasonlít, nem olyan karakteres, annál semlegesebb ízű. Mi úgy fogyasztjuk, hogy néhány levelet lepárolunk zsiradékon, sóval, fokhagymával, akár bazsalikommal fűszerezve és párolt cukkinivel lesz köret vagy pedig rizsköretbe keverjük. Ez mennyiség kb. 25-30 dkg rizshez elég, ami nálunk 2 főre készül. Vegyszermentesen termesztettük.
Tyúkjainkat egész évben szabadon tartjuk a kertben csüngőhasú malacainkkal és a ludakkal együtt. A malacok és a tyúkok együtt járják a kertet. Amit a malacok feltúrnak, abból a tyúkok kapirgálnak. Változtatos növényvilágban csipegetnek, rovarokat összeszednek. Kiegészítésképpen kapnak kukoricát, árpát, búzát. A tojások mérete és színe is különböző, ahogy a tyúkok színe is, vöröstől a fehéren át a feketéig, tarkáig. A fekete tyúknak a tojáshéja fehéres. A tojás sárgájának színe attól függ mit esznek, télen amikor sok sütőtököt kapnak, akkor sokkal sárgább, valamint a kukoricától is sárgább. Ha világosabb a sárgája, az sem rossz jel, csupán mást kaptak, de a táplálékuk tápanyagban gazdag és természetes. Ez érződik is a tojás ízén. Méretük vegyes, amekkorát tojnak a tyúkok,nem osztályozzuk őket. Kevés tyúkunk van, a tojásukkal saját konyhánkat látjuk el, a felesleget megosztjuk szívesen az Éléskamra azon vásárlóival, akik számára érték a minőségi élelmiszer.